Bevezető

Bevezető

Los Angeles Állami Fegyház 18:15pm

- Látogatója van, jöjjön velem! – szólalt meg egy hang a fény mögül, ami egyenesen felém világított.

Lehúztam a fejemről a takarómat, ami eddig megvédett a kínzó világosság elől.

- Az mondtam, hogy ki fele az ágyból és indulás! – parancsolta ismét.

Felálltam az ágyról és elindultam egyenesen az őr felé.

Előre nyújtottam a kezem mire ő elővett egy ezüstszínű bilincset és a csuklómra tette olyan szorosan amilyen szorosan csak tudta.

Majd megfogott és előre fele vezetett.

Miközben a hosszú sötét folyóson mentünk végig azon gondolkodtam, hogy vajon ki lehet, a látogatom.

Már hónapok óta senki sem nézett felém.

Egyre közelebb voltunk a látogató terem felé.

Mikor kinyitották a hatalmas fém ajtót egy hosszú barna hajú lány állt háttal elég távol tőlem, de mégis éreztem a már jól ismert parfümje illatát.

Az őr egyenesen egy szék felé vezetett majd durván megfogta a vállam és lenyomott a székre mire én szúrós szemekkel ránéztem jelezve hogy nem tetszett, amit csinált.

- Jó újra látni – hajolt felém Debby hogy megöleljen mire én elhúztam magam előle.

- Mért jöttél? Hogy megmond, hogy igazad volt? – válaszoltam gúnyosan.

- Nem. Csak tudni akartam, hogy viseled? – válaszolta a tőle megszokott higgadtsággal.

- Nos amint látod, remekül vagyok – néztem körbe a terembe ahová kerültem.

-  Sajnálom, – mondta elcsukló hangon.

- Ne sajnáld, mert én sem sajnálom, amit tettem, sőt ha újra kezdhetném, akkor sem változtatnék meg semmit. – feleltem miközben a bilincselt kezeimet az asztalra tettem, hogy megfogjam az ő kezét.

- Hiányzol nekem nélküled minden olyan…

- Tökéletes – vágtam közbe a mondanivalójába.

- Más nélküled minden más akár mit is tettél tud, hogy én mindig a legjobb barátnőd leszek. – fejezte be miközben könnycseppek folytak végig az arcán.

- Ez kedves tőled – válaszoltam meglepődve azon, amit mondott.

Amióta itt vagyok még senki sem nézett felém még a szüleim se, nem mintha elvártam volna tőlük én csak…

- Örülők hogy itt vagy. – mondtam elmosolyodva.

Hónapók óta most mosolyogtam először.

- De mégis mért tetted azokat a szörnyű dolgokat? – kérdezve kíváncsian.

Tudom, hogy megbízhatok benne mindig is mellettem állt sosem hagyott cserben még akkor sem mikor elkezdődött ez az egész téboly.

Vettem egy mély levegőt és bele néztem a szemébe, ami még mindig könnyes volt látszott, rajta hogy nagyon megérintette, ami történt.

- Tényleg kíváncsi vagy a sztorimra?  – kérdeztem vissza.

- Nem kényszerítelek, arra hogy elmond nekem, hiszen még a bíróságon sem mondtál semmit.

- Ha tényleg akkor… elmondhatom. – feleltem majd lehajtottam a fejem.

- De kérlek, ne ítélj el te is érte – tettem hozzá.

Mikor felnéztem rá ő értetlenül ült nem tudta, hogy mért mondom neki ezt.

- Az első naptól kezdve hogy megismertem őt mindent leírtam… mindent leírtam a naplómba. A teljes igazság benne van minden kérdésedre garantálom választ fogsz kapni csak, kérlek, utána ne ítélj el – mondtam majd még jobban megszorítottam a kezét, amit még mindig fogtam.

- És hol van ez a napló? – kérdezte.

- Emlékszel arra a kis fa házikóra ahová mindig elbújtunk mikor nem akartuk, hogy megtaláljon az a kis stréber gyerek.

- Igen emlékszem teljesen beléd volt zúgva, de sosem mert utánunk jönni a fára mert félt hogy leesik.  – mondta mosolyogva.

- Szóval ott van a napló elrejtve az egyik ládába.

- Lejárt a látogatási idő szakította félbe az őr a beszélgetésünket majd felrángatott a székről.

- Ha elolvastad kérlek, gyere vissza nincs már sok időm – kiabáltam utána.

- Ígérem, visszajövök még. – válaszolta miközben felállt és elindult a kijárat felé.

*Debby szemszöge*

Nagyon rossz érzés volt így látni Bonnie hiába próbálta tagadni akkor is látszik, rajta hogy kivan akadva teljesen.

Nem is tudom, hogy egyáltalán elakarom-e olvasni azt a naplót.

Beszálltam az autómba és elindultam a faházikó felé amit Bonnie mondott.

Nincs, annyira messze innen bár már sötétedik, de haza érek még előtte. 

Mikor megérkeztem az erdőhöz ahol a házikó van, kicsit elkezdem félni.

Nem az erdőtől, hanem a sok titoktól, amit most meg fogok tudni.

Bár Bonnie mindig is megbízott bennem sosem mondott el sokat a magánéletéről

Mindig azt mondta, hogy csak annyit árul el, ami feltétlenül tudnom kell pedig ezelőtt sosem voltak titkaink egymás előtt.

Elindulta befele az erdőbe még mindig emlékszem, ahogy végig futottuk ezt az utat menekülve dilis Greg szerelme elől.

Vettem egy mély levegőt mikor megláttam az öreg fát, aminek a tetején ott volt a házikó a sok titokkal.

Megfogtam a létra egyik fokát és elkezdtem felfelé mászni.

Halottam hogy recseg alattam ezért egyre gyorsabban másztam.

Egyik kezemmel kapaszkodtam a másikkal pedig felnyitottam a kuckó tetejét.

Mikor felnéztem előtörtek belőlem az emlékek.

Ugyanott hevert a kis rongybaba a faágyon, mint ahogy emlékeztem rá.

A kis asztalon pedig még mindig itt voltak a műanyag poharak.

És ott volt a láda is, amiről beszélt.

Közelebb mentem majd letérdeltem elé leporoltam a tetejét és elmosolyodtam mikor megláttam a ,,Bonnie & Debby BFF” felíratott amit még ennyi idő sem koptatott le róla.

Kinyitottam a ládát és tényleg ott hevert Bonnie minden titka előttem.

Kicsit haboztam, de kivettem a naplót majd a  kezembe fogtam és leültem az egyik kis sarokba vele.

Elég vastag volt bőrborítású az elejére pedig Bonne & Clyde volt írva.

De hát nem is így hívták őt… de mindegy ez nem számít.

Kinyitottam és az első oldalon csak egy mondat volt.

 „Addig nem tudod, ki vagy, amíg el nem veszíted azt, aki vagy.”

Érdekes szöveg volt vajon mire gondolhatott mikor leírta ezt?

Remegő kézzel lapoztam tovább nem tudtam mi vár a következő oldalon.

Boldog 18-at.

1. Fejezet

*Bonnie Naplója*

- Szia, Kedves, aki éppen most olvasod ezt.

 Nos, én nem tudom mennyi idő telt el azóta, hogy én ezt megírtam, és hogy te most a kezedbe tartod, de szeretném, ha tudnád, az életem tartod most a kezeid között.

Ezt a naplót apától kaptam a 18. szülinapomra.

Mindig azt mondta, hogy 18 éves kortól egy teljesen új kapu nyílik meg előttünk, és hogy igazán innentől kezdődik csak el az élet, azért adta ez a naplót, hogy megörökítsem minden pillanatát, amit innentől kezdve történik velem.

Hát akkor kezdeném a mai nappal a szülinapommal.

- Boldog szülinapot mától kezdve nagylány vagy – nyitott be az ajtómon anyu és mögötte apu állt egy kamerával.

Kiugrottam az ágyból és egyenesen és a nyakukba ugrottam.

- Köszönöm – mondtam széles mosollyal az arcomon.

- Mit tervezel mára nagylány? – kérdezte apu az ágyamra ülve.

- Nem is tudom – válaszoltam miközben elvettem anyutól a kedvenc reggeli kakaómat.

- Képzeld tegnap este Debby barátnőd felhívott és megkérdezte, hogy elvihetnek-e este bulizni?

- Tényleg és te mit mondtál? – néztem rá ártatlan szemekkel mintha nem is tudtam volna róla pedig az igazság az, hogy a suliba megbeszéltük, hogy ő majd felhívja a szüleimet és elkér estére, mert ha én kértem volna biztos, hogy nem engednének el.

- Azt hogy csak éjfélre érj haza – felelt.

- Éjfélre? Mint Hamupipőkének? – kérdeztem vissza.

- Igen, de ha lehet, akkor te ne hagyd el a cipőd. – nevetett.

- Imádlak titeket és ígérem, haza érek időben. – mondtam majd felugrottam az ágyról, hogy a telefonomhoz menjek elmondani Debbynek hogy összejött a tervünk.

Apáék ki mentek a szobámból mikor látták, hogy felesleges maradniuk úgysem figyelek már rájuk az izgatottságtól.

 - Sikerült ma este mehetek – sikítottam bele a telefonba mikor Debby felvette.

Elhitték, amit mondtam ­­– kérdezte Debby meglepődve.

- Mért mit mondtál nekik? – kérdeztem vissza.

- Csak azt, hogy pár lány a föci szakkörről meglepi, bulit csinál neked.

- Nem hiszem el, hogy hazudtál nekik – mondtam dühösen.

- Nyugi már nem fogják megtudni. Ne légy ennyire jó kislány! – válaszolta határozottan.

- Én nem is tudom, el kellene mondani nekik…

- Megőröltél akkor már tuti, hogy nem engednek el. Ígérem, vigyázok rád. – mondta, hogy megnyugtasson.

- 8-ra ott vagyok, érted készülj el addigra rendben. – utasított.

- Rendben, szia – tettem le a telefont.

A vasárnap további részét a szüleimmel töltöttem.

Elmentünk apu egyik üzlet társának a partijára majd haza fele beugrottunk egy kis korai vacsira egy étterembe.

Mikor haza értem már este 7 volt ezért elkezdtem készülődni.

A hajamat kicsit begöndörítettem és egy kicsit kihúztam a szemem fekete szem ceruzával majd egy kis spirállal tökéletesítettem azt.

Bele néztem a szekrényembe és volt ott egy ruha, amit még a nagyitól kaptam.

Délután felhívott Debby és megkérdezte mit veszek fel mikor elmondtam, hogy a nagyitól kapott ruhámat kinevetett, mert tuti hogy valami cuki kis szívecske mintás ruhára gondolt, de valójában nekem van a legjobb nagyim a világon.

Ki vettem a ruhát és végig nézem rajta egy ezüstszínű szoknya volt hozzá egy bőrkabáttal.

Felöltöztem és gyorsan lefutottam a lépcsőn és közbe be kiabáltam anyuék szobájába, hogy elmentem nem akartam, hogy meglássák a ruhámat.

Amikor kimentem Debby a nagy fekete autójával már várt rám.

Gyorsan beszálltam a kocsiba mielőtt valaki utánam jöhetett volna.

- Nahát csajszi még sem a nagyi ruháját vetted fel? – kérdezte Debby nevetve.

- De igen ez az – mondtam büszkén.

- Wáó milyen jó ízlése van a nagyinak. – lepődött meg.

- Indulhatnánk – sietettem.

- Persze már indulunk is – taposott a gázra.

Fél óra alatt ott is voltunk.

Mikor kuszáltunk a kocsiból és körbe néztem megijedtem kicsit milyen sokan voltak.

Mikor befele mentünk éppen egy fiút vittek ki, mert szét hányta magát.

- Jézusom Debby menjünk innen ez a hely ijesztő – mondtam miközben a fiúra mutattam.

- Ugyan már csak kicsit sokat ivott ennyi – nyugtatott meg.

Mikor beértünk kicsit meg nyugodtam mikor meg láttam néhány ismerős arcot.

- Sziasztok, hát ti? – kérdeztem tőlük.

- Debby hívott minket meg – mondta Zack.

Én csak mosolyogtam rájuk.

Az este egy része kicsit feszült hangulatban telt.

Nem vagyok hozzá szokva az ilyen helyekhez.

- Jössz táncolni – kérdezte Zack.

- É-é-én nem tudok táncolni – dadogtam.

-  Akkor majd meg mutatom, hogy kell – húzott közelebb magához.

- Ne hagyj békén – löktem félre magamtól és elfutottam a mosdóba.

*Debby szemszöge*

- Most komolyan mért kellet így rá ijeszteni ennyire?

Így is eléggé párázott ez estétől – löktem oldalba.

- Te is tudod, hogy nagyon tetszik nekem ­­– mondta miközben belenyúlt a zsebébe.

- Most meg mit csinálsz? – kérdeztem a kezébe lévő kis fehér tablettára mutatva.

- Nyugi ezt csak egy kis bogyó ettől csak felpörög egy kicsit nem lesz ennyire rémült – mondta majd bele dobta a tablettát Bonnie poharába.

Kicsit bűntudatom van, hogy hagytam neki, de tényleg nagyon ijedt és ettől legalább lenyugszik egy kicsit.

* Bonnie szemszöge*

Elindultam megkeresni a mosdót, de arra lettem figyelmes, hogy hirtelen a padlóra kerültem.

Mikor felnéztem egy göndör hajú fiú nyújtotta felém a kezét.

- Jól vagy? – kérdezte

- Azt hiszem igen – feleltem majd megfogtam a kezét.

- Sajnálom – mondta és rohant tovább.

Tovább mentem majd mikor megtaláltam a WC előtt lévő hosszú sort úgy döntöttem inkább kibírom és nm várom ki a sort.

Visszamentem a többiekhez és leültem egy székre.

- Hoztam neked egy bocsánatkérő italt – mondta Zack és felém nyújtott a poharat.

Kivettem a kezéből a poharat majd bele ittam. 

Néhány perc múlva kicsit furán éreztem magam úgy éreztem magam mintha semmitől sem féltem volna.

Felálltam és a táncoló tömeg közepéhez sétáltam.

Elkezdtem táncolni, de egyszer csak valakinek a kezét éreztem a derekamon.

Mikor megfordultam örömmel vettem észre hogy nem Zack az.

A göndör hajú srác volt az, aki az előbb nekem jött.

- Megint találkoztunk – mondta vigyorogva.

- Úgy tűnik, nem bírsz elkerülni engem – feleltem a kezeimet a nyaka köré fonva.

- Harry vagyok – súgta a fülembe.

- Bonnie – válaszoltam vissza.

- Szép neved van – felelte majd a kezét a derekamról az arcomra tette.

Nem tudom, mi történik velem sosem hagytam volna egy fiút sem eddig elmenni de most elfogott valami különös érzés.

- Most meg foglak csókolni – közölte velem majd a száját egyenesen az egyemhez nyomta időt sem adva, hogy válaszoljak neki.

Visszacsókoltam és csak hagytam, hogy a pillanat vezéreljen.

- Mit szólnál, ha elmennénk innen valahová. – kérdezte a szemöldökét felhúzva.

- Benne vagyok – megfogtam a kezét és elindultam a kijárat felé.

Mikor hátra néztem láttam Debbyt, hogy felém sétál, de én nem akartam, hogy tönkre tegye a mai napot, amikor vége egyszer élvezem is, amit csinálok, ezért elkezdem egyre gyorsabban menni Harryt magam után vonszolva a tömegen.

Mikor kiértünk és magam mögé néztem nem láttam Debbyt sehol ezért lelassítottam.

- Melyik a te kocsid? – kérdeztem Harryt.

- Az ott – és rámutatott egy fekete audira.

Elindultunk a kocsi felé, de mikor hátra néztünk két nagydarab ember termett ott mögöttünk akik követni kezdtek minket.

- Gyere gyorsabban – mondta idegesen Harry

Mikor észrevették, hogy sietve megyünk hirtelen elkezdtek ránk lőni.

Harry megfogta a kezemet és elkezdtünk futni, felsikítottam mire Harry egyre szorosabban fogta a kezem és húzott maga után.

Kinyitotta az autóajtaját majd gyorsan beszálltunk.

- Bukj le – utasítót Harry.

Azt tettem, amit kért lebuktam az ülések közé.

Harry beindította az autót majd teljes erővel rálépett a gázra.

- Nem menekülhettek akárhová is bújsz meg fogunk találni – kiabálták utánuk miközben az egyik eltalálta az ablaküveget.

- Mikor már nem láttuk és nem is hallottuk őket feljöttem a rejtekhelyemről és kérdőre vontam Harryt.

- Mi volt ez?  – kérdeztem dühösen.

- Logók nekik egy kis pénzzel – válaszolta nyugodtan.

- Tessék?

Egy kis pénz miatt majdnem kinyírtak minket.

Mennyi az a kis pénz? – vontam a tekintetemet felé.

- Pár millió – ez válasza még nyugodtabban hangzott, mint az előző.

Mi van? – néztem értetlenül.

Ezek uzsorások – mondtam miközben bekapcsoltam az övemet.

 - Nem ezek nem uzsorások – mondta miközben a visszapillantó tükörbe nézett.

- Akkor még is kik – kérdeztem kicsit ijedten.

- Tulajdonképpen nem is tartozom nekik, hanem elloptam tőlük a pénzt.

A válasza kicsit meglepett és most még jobban félek tőle a fél órával ezelőtti bátorságom eltűnt és egy idegennel ülök egy autóban, aki hidegvérrel vall be nekem mindent, amit kérdezek tőle.

Eszembe jutott, hogy felhívom Debbyt hogy jöjjön értem, de a telefonomat a buliba hagytam a táskámba.

 Az autó bekanyarodott egy hatalmas házhoz.

- Itt laksz? – kérdeztem tőle.

- Nem én lakom itt csak a haverom – kiszállt az autóból és konyította előttem az ajtót.

- Ma este jobb, ha itt alszol most nem biztonságos ott kint. – mondta majd előre fele mutatott  jelezve, hogy menjek be a házba.

Nem válaszoltam neki csak azt tettem, amit mondott.

A ház belűről még hatalmasabb volt, mint amilyen kívülről tűnt.

Mi is nagy házban lakunk, de ez még a miénknél is sokkal nagyobb volt.

Mikor bementünk és körbe néztem olyan érzésem volt mint ha otthon lennék rettenetesen hasonlított a nappali a miénkhez.

- Érezd magad otthon – mondta Harry majd levettette a fekete pólóját. 

A póló hírtelen rengeteg tetoválást fedett fel a testén.

De a legszembe tűnőbb egy pillangó volt a mellkasán és két fecske kicsit feljebb.

Miközben Harry tetkóit tanulmányoztam az emeletről egy szőke hajú fiú sétált le egy Calvin Klein bokszerben.

A szívem egyre jobban elkezdett verni mikor oda sétált hozzám és a kezét nyújtotta felém.

- Niall – mutatkozott be.

- Bonnie – nem tudom, hogy a két fiú látványától vagy a mai nap miatt, de elkezdett forogni velem a világ és összeestem.

Arra ébredtem, hogy a nap süt a szemembe.

Mikor kinyitottam a szemem megrémülve ugrottam ki az idegen ágyból.

- Hol vagyok? – kérdeztem hangosan.

- Biztonságban – válaszolta a szőke fiú tegnapról.

- Haza akarok menni – mondta mérgesen.

- Rendben haza is fogsz menni, de nem most.

Addig is nem szeretnél le tusolni?

- Mégis mire várunk – kérdeztem.

- Harryre – felelte a szöszi.

- Ha jól hallom, akkor meg is jött.  – mondta majd ki nézett az ajtón.

- Kér valaki reggelit? – kérdezte Harry belépve az ajtón.

- Passzold ide – felelte Niall miközben elkapta a csomagot, amit Harry felé dobott.

- Haza akarok menni.

- Nem mondtad el neki – kérdezte nézett Harry Niallre.

- Gondoltam megvárlak vele téged – válaszolta majd bele harapott a sajt burgerébe.

- Nos, az van, hogy a tegnapi arcok, akik ránk lőttek hát… – nem fejezte be a mondatát.

- Azt hiszik, hogy velünk vagy mivel tegnap együtt láttak téged Harryvel – mondta Niall.

 - És ez mit jelent – kérdeztem elcsukló hangon.

- Azt hogy veszélyben vagy te is – válaszolta Harry.

- Ezt nem hiszem el ez volt életem legszarabb szülinapi bulija.