Bevezető

Bevezető

Los Angeles Állami Fegyház 18:15pm

- Látogatója van, jöjjön velem! – szólalt meg egy hang a fény mögül, ami egyenesen felém világított.

Lehúztam a fejemről a takarómat, ami eddig megvédett a kínzó világosság elől.

- Az mondtam, hogy ki fele az ágyból és indulás! – parancsolta ismét.

Felálltam az ágyról és elindultam egyenesen az őr felé.

Előre nyújtottam a kezem mire ő elővett egy ezüstszínű bilincset és a csuklómra tette olyan szorosan amilyen szorosan csak tudta.

Majd megfogott és előre fele vezetett.

Miközben a hosszú sötét folyóson mentünk végig azon gondolkodtam, hogy vajon ki lehet, a látogatom.

Már hónapok óta senki sem nézett felém.

Egyre közelebb voltunk a látogató terem felé.

Mikor kinyitották a hatalmas fém ajtót egy hosszú barna hajú lány állt háttal elég távol tőlem, de mégis éreztem a már jól ismert parfümje illatát.

Az őr egyenesen egy szék felé vezetett majd durván megfogta a vállam és lenyomott a székre mire én szúrós szemekkel ránéztem jelezve hogy nem tetszett, amit csinált.

- Jó újra látni – hajolt felém Debby hogy megöleljen mire én elhúztam magam előle.

- Mért jöttél? Hogy megmond, hogy igazad volt? – válaszoltam gúnyosan.

- Nem. Csak tudni akartam, hogy viseled? – válaszolta a tőle megszokott higgadtsággal.

- Nos amint látod, remekül vagyok – néztem körbe a terembe ahová kerültem.

-  Sajnálom, – mondta elcsukló hangon.

- Ne sajnáld, mert én sem sajnálom, amit tettem, sőt ha újra kezdhetném, akkor sem változtatnék meg semmit. – feleltem miközben a bilincselt kezeimet az asztalra tettem, hogy megfogjam az ő kezét.

- Hiányzol nekem nélküled minden olyan…

- Tökéletes – vágtam közbe a mondanivalójába.

- Más nélküled minden más akár mit is tettél tud, hogy én mindig a legjobb barátnőd leszek. – fejezte be miközben könnycseppek folytak végig az arcán.

- Ez kedves tőled – válaszoltam meglepődve azon, amit mondott.

Amióta itt vagyok még senki sem nézett felém még a szüleim se, nem mintha elvártam volna tőlük én csak…

- Örülők hogy itt vagy. – mondtam elmosolyodva.

Hónapók óta most mosolyogtam először.

- De mégis mért tetted azokat a szörnyű dolgokat? – kérdezve kíváncsian.

Tudom, hogy megbízhatok benne mindig is mellettem állt sosem hagyott cserben még akkor sem mikor elkezdődött ez az egész téboly.

Vettem egy mély levegőt és bele néztem a szemébe, ami még mindig könnyes volt látszott, rajta hogy nagyon megérintette, ami történt.

- Tényleg kíváncsi vagy a sztorimra?  – kérdeztem vissza.

- Nem kényszerítelek, arra hogy elmond nekem, hiszen még a bíróságon sem mondtál semmit.

- Ha tényleg akkor… elmondhatom. – feleltem majd lehajtottam a fejem.

- De kérlek, ne ítélj el te is érte – tettem hozzá.

Mikor felnéztem rá ő értetlenül ült nem tudta, hogy mért mondom neki ezt.

- Az első naptól kezdve hogy megismertem őt mindent leírtam… mindent leírtam a naplómba. A teljes igazság benne van minden kérdésedre garantálom választ fogsz kapni csak, kérlek, utána ne ítélj el – mondtam majd még jobban megszorítottam a kezét, amit még mindig fogtam.

- És hol van ez a napló? – kérdezte.

- Emlékszel arra a kis fa házikóra ahová mindig elbújtunk mikor nem akartuk, hogy megtaláljon az a kis stréber gyerek.

- Igen emlékszem teljesen beléd volt zúgva, de sosem mert utánunk jönni a fára mert félt hogy leesik.  – mondta mosolyogva.

- Szóval ott van a napló elrejtve az egyik ládába.

- Lejárt a látogatási idő szakította félbe az őr a beszélgetésünket majd felrángatott a székről.

- Ha elolvastad kérlek, gyere vissza nincs már sok időm – kiabáltam utána.

- Ígérem, visszajövök még. – válaszolta miközben felállt és elindult a kijárat felé.

*Debby szemszöge*

Nagyon rossz érzés volt így látni Bonnie hiába próbálta tagadni akkor is látszik, rajta hogy kivan akadva teljesen.

Nem is tudom, hogy egyáltalán elakarom-e olvasni azt a naplót.

Beszálltam az autómba és elindultam a faházikó felé amit Bonnie mondott.

Nincs, annyira messze innen bár már sötétedik, de haza érek még előtte. 

Mikor megérkeztem az erdőhöz ahol a házikó van, kicsit elkezdem félni.

Nem az erdőtől, hanem a sok titoktól, amit most meg fogok tudni.

Bár Bonnie mindig is megbízott bennem sosem mondott el sokat a magánéletéről

Mindig azt mondta, hogy csak annyit árul el, ami feltétlenül tudnom kell pedig ezelőtt sosem voltak titkaink egymás előtt.

Elindulta befele az erdőbe még mindig emlékszem, ahogy végig futottuk ezt az utat menekülve dilis Greg szerelme elől.

Vettem egy mély levegőt mikor megláttam az öreg fát, aminek a tetején ott volt a házikó a sok titokkal.

Megfogtam a létra egyik fokát és elkezdtem felfelé mászni.

Halottam hogy recseg alattam ezért egyre gyorsabban másztam.

Egyik kezemmel kapaszkodtam a másikkal pedig felnyitottam a kuckó tetejét.

Mikor felnéztem előtörtek belőlem az emlékek.

Ugyanott hevert a kis rongybaba a faágyon, mint ahogy emlékeztem rá.

A kis asztalon pedig még mindig itt voltak a műanyag poharak.

És ott volt a láda is, amiről beszélt.

Közelebb mentem majd letérdeltem elé leporoltam a tetejét és elmosolyodtam mikor megláttam a ,,Bonnie & Debby BFF” felíratott amit még ennyi idő sem koptatott le róla.

Kinyitottam a ládát és tényleg ott hevert Bonnie minden titka előttem.

Kicsit haboztam, de kivettem a naplót majd a  kezembe fogtam és leültem az egyik kis sarokba vele.

Elég vastag volt bőrborítású az elejére pedig Bonne & Clyde volt írva.

De hát nem is így hívták őt… de mindegy ez nem számít.

Kinyitottam és az első oldalon csak egy mondat volt.

 „Addig nem tudod, ki vagy, amíg el nem veszíted azt, aki vagy.”

Érdekes szöveg volt vajon mire gondolhatott mikor leírta ezt?

Remegő kézzel lapoztam tovább nem tudtam mi vár a következő oldalon.